Üdvözöllek Golyo honlapján !
Üdvözöllek Golyo honlapján !
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Beszámolóim
 
Magyar bajnokságok
 
2004/2005-ös külföldi bajnokságok
 
2011/2012-es külföldi bajnokságok
 
Nemzetközi kupák
 
Számláló
Indulás: 2004-07-15
 
Kiemelt beszámolóim
Kiemelt beszámolóim : Szeged-Pécs meccs botrányos játékvezetéssel...

Szeged-Pécs meccs botrányos játékvezetéssel...

  2007.10.19. 13:45

2007. október 06.

Jó pár nap késéssel ugyan, de úgy gondoltam, én is megírom a véleményemet a 2007. október 6-án lejátszott Szeged-Pécs meccsről. Mivel Imrek a pécsi szurkolói honlapon már írt egy bővebb beszámolót erről a meccsről, így én csak röviden írok róla.
Az idei bajnokságban már a harmadik idegenbeli mérkőzésére készült a pécsi csapat, ráadásul az előző két meccsel ellentétben a szegedi meccsen már nem ők voltak az esélyesek, amit sajna a meccset vezető bírópáros is jól tudott, így hiába volt győzelmi esélye Szegeden a pécsi csapatnak, ezen a szombaton akár éjfélig is játszattak volna, akkor sem szerezhettek volna akár egy pontot is.
A meccs elején – pártatlan játékvezetés mellett – meglepően jól tartottam magát a vendég pécsi csapat és mindkét emberelőnyét belőve egy gyönyörű akciógóllal megspékelve 3-2-re meg is nyerte az első negyedet. Sőt, a 2.negyed elején egy ellentámadásból megszületett a mérkőzés legszebb gólja, amikor Seman centerben befordulás helyett háttal állva a kapunak svédcsavarból lőtt hatalmas gólt a meglepett Baksának. Ezzel a góllal már 2 gólos lett a pécsiek előnye, de ekkor a bírók erőteljesen megfogták a pécsi csapatot, többek között azzal a döntéssel, mikor kétszer egymás a pécsi támadások végén ellentétesen ítéltek, de végül mindkét eset után a hazaiak kapták meg a labdát… Mindezek után a szegedieket a hátán cipelő Varga Tamás kapott egy újabb büntetőt, amit megint ő végzett el, 4-3-ra szépítve. (Bár be kell vallani, hogy mindkét szegedi ötméteres jogos volt.) Sajnos a bírók továbbra is különböző mércével nézték a két csapatot, ennek jól látható példája az volt, mikor egy pécsi centerbejátszásnál elmaradt a büntető megítélése, ellenben a túloldalon hasonló esetért ha nem is büntetőt, de kiállítást azért adtak és ezt kihasználván máris egyenló volt az állás. Szerencsére Czigány 7 méterről eleresztett bombája után megint a pécsiek vezettek, ami után megint Varga Tamás lőtt gólt, az más kérdés, hogy víz alá vitt labda után lőhetett gólt… (5-5) A negyed végén volt egy kis óramizéria is, ugyanis amikor a szegediek elkezdtek támadni, az óra 10-ről (ennyi volt még a pécsi támadásból) nem váltott át 30-ra és ezt csak a 10 másodperc lejárta után tűnrt fel a bíráknak. Az ítélet végül az lett, hogy a Szeged 20 helyett újra 30 másodpercről támadhatott… Gól ugyan nem lett belőle, viszont amikor a negyed utolsó másodperceiben a pécsiek emberelőnyben támadhattak és a lepergó óra miatt a fórban nem maradt idő a lövésre és akkor bizony nagyon hiányzott az a 10 másodperc!
Így tehát 5-5-ös döntetlenről indult el a 3.negyed, de mivel a nagyszünetben Varga Tamás vehemensen reklamált Juhász bírónál, így nem volt meglepő, hogy a játékvezetők megint gondoskodtak róla, hogy a pécsiek ne vezethessenek újra, ugyanis egy szegedi támadás végén Éles a támadóidő lejárta után lőtt el, Gárdonyi reflexből ki is ütötte, de pécsi támadás helyett újra a szegediek támadtak és gólt is lőttek. (6-5) Ezután a PVSK kapott egy fórt, de csúnyán elrontották, majd az újabb pécsi támadásnál Babaytól víz alá vitt labda miatt vették el a labdát és ebből is gólt kapott a pécsi csapat. (Korábban Vargától hasonló esetben nem vették el a labdát… Vajon miért???) Czigány Károly apja kissé vehemensen reklamált a nézőtérről, így a bírók kiküldték az uszodából. Ekkor már az én vérnyomásom is a plafonon volt, mivel én is dühöngtem, de sajnos engem a műtétem őta nem hallani a medence mellől, hiába is kiabálok… Ellenben volt jó oldala is Czigány papa kiküldésének, mivel hirtelen megint olyan tisztességesen vezették a bírók a meccset, ahogy az 1.negyedben, így a PVSK meg is fordította a meccset 7-5-ről 7-8-ra. (Így például meg merték ítélni az ötméterest azután, hogy Varga Péter kiállítása közben játékba avatkozott. ) A negyed végén a mérkőzés legjobbja, Varga Tamás egy gyönyörű ejtésgóllal egyenlített, így 8-8 volt az állás 3 negyed után. Az utolsó negyed előtti szünetben is kijött Juhász bíróhoz nemzetközi játékvezetést reklamálni Varga Tamás, de az ezért jogosan járó büntetés ismét elmaradt… Az utolsó negyed egy kisebb csetepatéval folytatódott a vízben, aminek páros kiállítás lett a vége, Gyöngyösi időt is kért, mivel azt hitte, hogy csak egy pécsit állítottak ki. Ennek megfelelően a folytatáskor a Szeged úgy is állt fel, mintha emberelőny lenne, amiből megint vita kerekedett a parton. Ezek az afférok mindkét csapatot megzavarták, mivel ekkortájt sorra kihagyták a ziccereiket, Varga Tamás egy büntetőt lőtt kapufára, majd nem sokkal később egy Bereczkitől szabálytalanul elvett labdát vitt végig a Szeged, de Varga Péter ziccere a kapufáról a gólvonal elé pattant. Végül a góltalan időszakot Éles törte meg egy kiállítás lejárta utáni lövéssel. (9-8) Mivel a szegediek szerezték meg a vezetést nem volt meglepő, hogy a pécsiek fórt kaptak, az viszont már annál meglepőbb volt, hogy a tökéletes centerbejátszásnál néma maradt a síp. Az utolsó támadás a Szegedé lehetett volna, de elvesztették a labdát, így 10 másodperccel a vége előtt a PVSK támadhatott az egyenlítésért, de még mielőtt Bereczki 5 méteren belülre úszott volna (vonalban voltam az esettel) visszahúzták, így a sokak által követelt büntető helyett jogosan csak szabadobás lett és a maradék 3 másodperc már csak egy Seman kapufára volt elég.
Mindez azt jelenti, hogy a PVSK jól helytállt a szegedi uszodában, de pontot szerezni így sem tudott, mert egyszerűen Szegeden nem nyerhetett! Viszont ez a játék, amit Szegeden nyújtottak, továbbjutást érhet a közelgő pécsi LEN-kupa selejtezőn!

 
Pontos Idő
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Kedvenc linkjeim
 
Társalgó oldal
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!