Az előzetes riadalmak fölöslegesek voltak, lévén 10.20-ra már meg is találtuk az uszodát, ahol megvártuk a srácokat és végignéztük az edzésüket, sőt, mivel meg lett engedve, így néhányan még úszni is bementek a medencébe. Délben végetért az edzés, elbúcsúztunk a srácoktól, majd busszal a tengerpart felé vettük az irányt. A parkolóban megbeszéltük, hogy mielőtt megkeresnénk a szállodánkat mindenki arra mehet, amerre akar, így a tengerpart megcsodálása után (ami nekem felejthetetlen élmény marad, mivel most láttam először) a társaság három részre szakadt. Én Valival és Zsófival sétálni mentem a belvárosba, ami nagyon szép volt. Szépek voltak az utcák, no meg az a sok kismotor, ami száguldozott az utcákon, az is tetszett. Ellenben az viszont nem igazán, hogy itt dél körül szieszta van, így szinte minden zárvatartott, de azért csak találtunk egy kávézót, ahol sikerült enni pár falatot, bár a kaja nem volt éppen csúcsszuper. Utána visszamentünk a buszhoz, amivel 15 órakor elindultunk megkeresni a szállodánkat. Vékony és kanyargós utakon próbáltunk feljutni több-kevesebb sikerrel, gyakran ugyanis túl szűknek bizonyultak az utcák, így egy idő után nem tudtunk már felfele továbbmenni, így a busz visszatolatott egy taxiállomásig, ahol az egyik taxis segítséget nyújtott és a felvezetésével ha kicsit lassan is, de azért csak feljutottunk a szállodánkhoz. (Viszont majdnem a busz kuplungja bánta...) Sajnos a szálláson kiderült, hogy nem 3 és 4 ágyas szobák vannak, mint ahogy azt visszajelezték, hanem 2 és 5 ágyas szobák (emeletes ágyakkal) így mégsem Jokerékkel, hanem Tomival és Misivel, a másik sofőrrel (+ két üres ággyal) kerültem egy szobába. A szobára nem lehetett panaszunk, tágas volt és még saját WC-fürdőnk is volt. Mivel a szállodánk a hegyoldalban volt, így a folyosóról gyönyörű kilátás nyílt a városra.

Mire mindenki kipakolt elég sok idő eltelt és mivel a mi buszunkkkal nem lett volna értelme lemenni a városba, így tömegközlekedéssel voltunk kénytelenek lemenni az uszodába. A tömegközlekedést itt illik szó szerint venni, mivel a piciny buszok gyakran túlzottan is megteltek. Néha szívesebben lettem volna az otthoni 7-es buszon... Na szóval a késői indulásunk miatt csak 17.00-kor szálltunk fel a 40-es buszra, ami levitt minket a belvárosba, ahol még át kellett szállnunk a 14-esre, hogy eljussunk az uszodához. Genovában sajnos a buszok szinte minden saroknál megálltak, így nem értünk oda az első meccs kezdetére, de ez nem volt gond, lévén az uszodában talán ha félház volt, ami eléggé meglepő volt, ahhoz képest, hogy éppen a hazai csapat játszott. Az uszoda már délelőtt sem nyerte el a tetszésemet, de így, hogy meccs idején se telt meg, hát továbbra sem tetszett. No mi azért megpróbáltunk egy kis hangulatot varázsolni az uszodába mikor megérkeztünk, ráadásul az egyenpólóinkkal eléggé feltünőek is voltunk. A Recco meccs pocsék volt, félidőben csak 1-0-ra vezetett a hazai csapat és végén is csak az utolsó pillanatban tudták megnyerni a meccset 5-4-re. Aztán jött a mi meccsünk, tán még jobb hangulatban, ellenben nagyon rosszul, mivel a Spandau már 2-0-ra is vezetett, de aztán beindult a DOMINO-henger, na meg mi is rákapcsoltunk a szurkolással. Állítólag a TV-ben is jól láthatóak voltunk. Szóval félidőre kiegyenlítettünk, a vége pedig 11-6 lett, de ezt úgyis mindenki tudja már. Meccs után a srácok megköszönték a szurkolásunkat én pedig a fokozatosan kiürülő lelátón Zsegabékkal kielemeztem a meccset.

Miután Jokerék ünneplése közepette már szinte kiürült az uszoda, így lassan mi is elhagytuk az uszodát, hogy keressünk egy pizzériát, mert már nagyon éhesek voltunk. Sajnos ez nem volt egyszerű dolog, mivel péntek este volt, mi meg ugyebár 25-en voltunk, így az uszoda környékén nem is találtunk egyet sem, ezért bementünk a belvárosba, ahol egy kisebb séta, na meg Tibi felvilásogítása után Sanyi talált egy pizzériát, ahova 21.30-kor ültünk le, miután jó pár asztal összetoltak számunkra. Elsőként megrendeltük az italokat, természetesen a többség 1-1 korsó sört rendelt Jokerrel az élen, aki már ekkor igen spicces állapotban volt, ellenben, ha tudták volna milyen drága nedűt isznak, biztosan nem rendeltek volna, de erről majd később... Szóval kihozták az italokat, közben pedig mindenki rendelt 1-1 pizzát, amit szép sorjában elkezdtek felszolgálni, de érdekes módon elém mindig valaki más pizzája került, de az én chilis pizzámat csak nem akarták elkészíteni. Már Joker tonhalas pizzája is megérkezett (Valiék igen nagy ellenszenvére...) amikor elém már az ötödik pizzát hozták, de az sem az enyém volt. Az első kettő ráadásul olyan pizza volt, amit senki sem rendelt, így azokat Sanyi burkolta be összehajtogatva. No aztán Tibi olasztudása segítségével végre sikerült a pincérlány szájába rágni, hogy az én Diabolo pizzám még mindig hiányzik., így több mint egy órás várakozás után 23 órakor utolsóként végre elémtették a pizzámat, persze chili nélkül, de én ezen már meg sem lepődtem... Na mindegy, miután már mindenki csak rám várt, így pillanatok alatt megettem, igaz akkor már nagyon éhes voltam. Fizetéskor kiderült, hogy egy korsó sörért 4,30eurót kértek, így igen paprikás lett a hangulatunk. Ezt az akkor már holtrészeg Joker (aki így 15eurot fizetett 2 sörért és 1 pizzáért) úgy vette tudomásul, hogy akkor jár neki a söröskorsó is, így elhozta mindkettőt.

Szóval a gyors kajálásom után végülis sikerült elérnünk az utolsó buszt, ami felvitt volna minket a szállásra, de a nagy sötét miatt kissé korán szálltunk le, így bizony elég sokat kellett fölfele gyalogolnunk, ráadásul a buszvezető még egy jót röhögött is rajtunk, mikor ő már visszafele jött, természetesen velünk szembe. Ugyan kiköptük a tüdőnket, mire felértünk, de legalább végignevettük az utat, mert kiderült, hogy az oltári jó pizzária után a buszról való leszállás is Sanyi ötlete volt. Mire felértünk, már mindenki annyira fáradt volt, hogy a fele társaság le is feküdt aludni, míg a másik fele a szálló teraszán kezdett beszélgetni és iszogatni. Miután Vera és Tomi négyszemközt akart beszélni és így ki lettem paterolva a közös szobából, ezért én is lementem a teraszra beszélgetni, viszont egy fél óra után már irtóra fáztam, így mégis visszamentem a szobába átöltözni, de mire visszaértem, addigra már senki sem volt lennt, így fogtam magam és kihasználtam ama lehetőséget, hogy volt internet a porta előterében, írtam pár sort Rajmi honlapjára, majd felmentem körülnézni, hogy rajtam kívül fennt van-e meg valaki. Sanyiék szobájában még találtam fényt, ahova kopogtatás után bebocsátást nyertem. Itt Novák Feri bá unokáival eldumálgattam arról, hogy ők is szívesen kimennének a másnapi Sampdoria meccsre, azaz ha kapnak jegyet, akkor ott lesznek ők is a stadionban. (Sajna Sanyi ekkor már nagyban horkolt, mert Joker mellett ő is rendesen kiütötte magát.) Aztán éjjel kettőkor Gergőék úgy döntöttek, hogy aludni is kéne, így otthagytam őket, de mivel én még mindig nem voltam álmos, így újra lementem a teraszra és a telihold fényében még egy darabig (sajnos csak egyedül) gyönyörködtem Genova kivilágított látképében, hogy aztán 1/2 3-kor lefeküdjek én is.

Végül 11-kor útrakeltünk a városba, de most nem a 40-es busszal, hanem a városi Siklóval mentünk le a belvárosba, igaz, ehhez a hegy tetejére kellett vagy 15 percet gyalogolnunk. Érdekes volt ez a Sikló, mert az út második részét végig alagútban tette meg. Miután leértünk, a társaság megint három részre szakadt, megbeszélve, hogy majd 15 órakor, az uszodában találkozunk. Én most az Andi, Vera, Tomi, Orsi, Adrienn ötössel tartottam az uszoda felé, hogy lerakjuk a cuccainkat. Először bementünk a belvárosba (ami ekkor már tele volt az esti focimeccs szurkolóival) majd beugrottunk az uszodához, ahol a büfében lévő hölggyel Vera nem értett szót még angolul sem, így kézbe vettem a dolgot és elkezdtem mutogatni a jegyemet + a táskámat és így a kedves hölgy már megértette, hogy ott akarjuk hagyni a táskáinkat. Ezután immáron "megkönnyebbülve" szerettünk volna keresni egy helyet, ahol megebédelhetünk, de a szokásos déli szieszta miatt sajnos csak fagyizót találtunk, ott viszont igen ízletes olasz fagyit ettünk. A belvárosba már nem lett volna értelme visszamenni, így 14 órára már visszaérünk az uszodához, ahol még ebédelni is tudtunk. Miközben a többiekre vártunk, lenyomtunk pár kártyapartit, aztán háromkor annak ellenére bementünk a lelátóra, hogy a fele társaság még hiányzott. 15.45-kor megérkeztek a dombóváriak, akikkel megbeszéltem, hogy közvetlen a meccs után indulnak haza és engem is hazavisznek, legalábbis a magyar határig. Orsi közben kiment a büfébe és megpróbált Recco sálat kunyerálni, de "csak" egy Recco zászlót sikerült szereznie, de ő ennek is nagyon örült. Valiék is osztatlan örömet okoztak azzal, hogy sikerült venniük temperát, így a döntő napján már sok magyar szurkoló arcán és testén megjelentek a magyar zászló színei.

Az uszodában kiderült, hogy a döntőt ugyanaz az orosz-szlovén játékvezető páros vezeti majd, mint akik a mi előző napi meccsünket is vezették és ez engem aggodalommal töltött el. Közben elkezdődött a bronzmeccs (2-0-ra vezettek a horvátok) de annak ellenére, hogy egyre több Recco-szurkoló jelent meg, Jokerék még nem érkeztek meg. Félidőben már 4-1-re vezetett a Zagrab, de Jokerék még mindig sehol sem voltak, sőt már a 3.negyed is végetért (6-3), de még mindig hiányoztak. Ráadásul miután a helyeket nem tudtuk foglalni, így egyre több Recco-szurkoló jelent meg a mi lelátórészünkön is. Kitaláltuk, hogy csak akkor ülhetnek mögénk, ha kimondják, hogy Hajrá DOMINO! Na ez nem mindegyiknek sikerült, de az egyik olasz fiatalember hajthatatlanul csak azt mondogatta: Szeretlek, amin mi jót derültünk. A bronzmeccset végül csak 6-5-re nyerte a Mladost, de ez már nem sokunkat izgatott, mivel végre megérkeztek Jokerék és mindjárt jobb lett a hangulat a mi oldalunkon is, főleg azon hír után, hogy kiderült, sikerült 10 darab jegyet szerezniük az esti Sampdoria-Calgiari meccsre 5euro/darab áron, így Orsiék is ki tudnak majd menni a meccsre.

Végül aztán csak eljött a nagy pillanat és kezdődhetett a döntő, bár az továbbra is csalódást keltett, hogy a döntő napjára sem telt meg teljesen az uszoda, bár azért a Recco-szurkolók keménymagja kitett magáért, nekem főleg a lelátón produkált tüzijátékuk tetszett. A mi szurkolásunk sem volt rossz, de sajnos ezen a napon már jóval nagyobb volt az ellentábor, így sajnos a hangpárbajt gyakran ők nyerték, főleg a meccs 3.negyedétől, mert ekkor a mi szurkolótáborunk nagyobbik fele már inkább a bírói ítéletekkel foglalkozott, ahelyett, hogy a csapatot buzdította volna, így sajnos az előző napi egységes szurkolásunk eléggé megbomlott. De na szaladjunk ennyire előre, mert azért nem indult olyan rosszul a meccs, bár sajnos a játékosainkon már a bemutatáskor is érezhető volt valamelyest az a feszültség, hogy mekkora lehetőség kapujában vannak. Ettől függetlenül aránylag jól kezdtük a meccset, annak ellenére, hogy a bírók már ekkor rendesen visszafogtak minket. Az első félidőben Papesztől támadás közben négyszer is elvették a labdát, ráadásul az egyik alkalommal a szabályos gólját nem adták meg, amivel 4-3-ra alakult volna a meccs, ehelyett az ellentámadásból a Recco lőtt gólt és lett 3-4, amit azért még sikerült kiegyenlíteni a félidő zárásaként, azaz az első két negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat. Nálunk Gergely Pista védett szenzációsan, odaát pedig Benedek Tibi játszott sokkal jobban, mint előző nap. A magyar táborban gyakran el is hangzott a "Mit csinálsz, Tibi?" rigmus, de istenigazából a bírók szidalmazása jóval többet volt műsoron, mitagadás, joggal. Bizony Joker és Sanyi nem is nagyon bírtak magukkal a szünetben, mivel eléggé vehemensen rohamozták meg az egyik bírót, mire három rendőr meg is jelent a lelátónk előtt. Sajnos a 2.félidőben a srácaink nem bírták fejben a meccset, főleg úgy, hogy a bírók engedték a vízben a boxot is, amiben az olaszok egyértelműen jobbak voltak. Ugyan kaptunk fórokat a 2.félidőben mi is, de azok rendre kihasználatlanok maradtak (8/1 volt a fórkihasználásunk), az olaszok, de leginkább Tibi, pedig kihasználták a mi hibáinkat, ráadásul mivel mi akcióból sem találtunk a kapuba a 2.félidőben (bezzeg, ha kapufákra játszották volna a meccset...), így csúfos, 4-9-es vereség lett a meccs végeredménye.

Sajnos a szurkolótársaim is vigasztalhatatlanok voltak. Tomiék joggal dühöngtek, a lányok többsége pedig sírt. Andi nagyon kiakadt, szerinte pofátlanság, hogy amit a bírók a Vasassal meg mertek tenni Nápolyban, az itt is előfordulhatott. (Csak halkan jegyzem meg, hogy így mindhárom nemzetközi kupát olasz csapat nyerte!) Orsi ellenben azzal vigasztalódott, hogy ő is bekerült a focimeccsre látogatók közé, amiért irigyeltem is egy kicsit, mert ott is igen jó hangulat lehetett. Ezután a dombóváriakkal azon elmélkedtem, hogy bizony a mi csapatunk még nem tanult meg boxolni, márpedig ezen a meccsen a bírók engedték a kemény küzdelmet és ennek előbb Bari, majd Rajmi itta meg a levét, olyannyira, hogy Rajmi a meccs után a fél szemére nem is látott. (Mint utóbb kiderült, nem volt annyira komoly a dolog.) Nos, miután kellően kidühöngtük magunkat és Rajmiékat, illetve a hozzátartozókat is megpróbáltuk még vigasztalni, eljött a búcsú ideje, mivel a dombóváriak indulni szerettek volna haza. Így tehát elbúcsúztam a többiektől és 20 óra körül autóval hazaindultunk Budapest felé. Vasárnap reggel 7 órakor meg is érkeztünk Nagykanizsára, ahol szinte rám várt a Délibe tartó Sebesvonat, amivel ugyan még bő négy órát utaznom kellett, de az 1.osztályon utazva 288 forintért garantáltan megérte, mint ahogy a genovai túra is, annak ellenére, hogy a BL-t sajnos idén sem sikerült megnyernünk. Talán majd jövőre...

(By Golyó27)