Üdvözöllek Golyo honlapján !
Üdvözöllek Golyo honlapján !
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Beszámolóim
 
Magyar bajnokságok
 
2004/2005-ös külföldi bajnokságok
 
2011/2012-es külföldi bajnokságok
 
Nemzetközi kupák
 
Számláló
Indulás: 2004-07-15
 
Kiemelt beszámolóim
Kiemelt beszámolóim : A 2003-as kranj-i EB-döntő beszámolója

A 2003-as kranj-i EB-döntő beszámolója

  2006.09.14. 11:30

2003. június 14-15.

Imrek és én úgy döntöttünk, hogy annak ellenére, hogy a férfi vizilabdaválogatott nem jutott a 2003-as EB döntőjébe, mi ennek ellenére is leutazunk Szlovéniába, hogy élőben is láthassuk kedvenceink bronzmérkőzését. A vonatunk pont akkor indult a Keletiből, amikor a lányok döntője elkezdődött, így mindketten a Petőfi rádiót hallgatva szurkoltunk a lányoknak, olyannyira, hogy még SMS-t is küldtünk, amit be is olvastak, de sajnos ez sem jött be, mert a lányok sajnos elveszették az EB-döntőt. Sebaj, az ezüst is szépen csillog és ha az eddig szerzett érmek sorrendjét nézzük, akkor Barcelonában az arany következik.
:-)))))

Szokásos módon a vonat a Balaton mellett szinte mindenhol megállt, így igen lassan haladtunk, ráadásul közben besötétedett, mi meg azért aggódtunk, vajon a mi kabinunkban miért nem ég a lámpa, míg az összes többiben igen. Szerencsére Imrek egy idő után megtalálta a kapcsolót és így nem kellett azon aggódnunk, hogy elalszunk és esetleg elfelejtenénk a vonatról leszállni. A magyar-horvát határon több, mint félórát álltunk, de közben azért ért minket egy jó hír is, miszerint nem kell majd átszállnunk vonatpótlóbuszra Zágrábnál, mint azt itthon mondták, mert a vonat egy másik útvonalon kikerüli a felújítandó szakaszt. (Igaz, így később értünk Ljubjanába, de asszem így jobban jártunk.) Este 10-kor aztán a határról csak továbbindult a vonat, közben felkelt a Hold és milyen véletlen, újra pont akkor gyönyörködhettem a teliholdban, mikor vízilabdameccs miatt külföldön tartózkodtam. (A szlovéniai utam előtt Olaszországban jártam a Domino BL-döntőjén.) Egy idő után unalmunkban felfedeztük, hogy a fülkénkben lévő üléseket ággyá össze lehet húzni, de továbbra is féltünk az elalvástól, így megpróbáltunk fenntmaradni, ami persze nem sikerült, de szerencsénkre a szlovén határnál a határőrök ébresztettek minket, akik igencsak komolyan megnézték az útleveleinket.

Éjjel 03:50-kor érkeztünk meg a ljubjanai pályaudvarra, ahol megnéztük a vonatmenetrendet és találtunk is egy 04:35-ös vonatot, de arról sajna kiderült, hogy hétvégén nem jár, így maradt a 06:50-es járat. Addig bementünk sétálni a városba, ahol természetesen egy teremtett lélek sem volt rajtunk kívül. Találtunk egy pénzváltóhelyet is, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy a forint mennyire megerősödött, mivel itt 1 Forint 93 Talárral volt egyenlő, de sajna ez a pénzváltó csak hétkor nyitott volna. Ezzel szemben a buszpályaudvar várótermében szembesültünk az igazsággal, miszerint 1 Forint csak  0.93 Talárt ért, de sajna ez a pénzváltó is zárva volt még. Hajnali ötkor végre a vasútállomás váróterme is kinyitott, ahol legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy az általunk kinézett vonat Dobova felé, azaz visszafelé megy, így újra keresnünk kellett egy vonatot, ami végre valahára átvisz minket Kranjba. Kisebb kommunikációs probléma után azért találtunk egyet, mégpedig az Ausztriába tartó 05:55-ös IC-t. Egy gyors reggelizés után felültünk a vonatra, ahol óriási kényelmet tapasztaltunk a 2.osztályon, ami bizony odahaza felérne az 1.osztállyal is. Ugyan az ablakokat nem lehetett lehúzni, de mint kiderült, ezt a légkondi tökéletesen helyettesítette.

Kb fél óra alatt megérkeztük Kranjba, ahol egyből kerestünk egy szállodát, ami szerencsénkre az EB egyik hivatalos szállodája volt, így sikerült pénzt váltanunk, majd eligazítást kapnunk arról, hogy merre találjuk az uszodát, így aránylag könnyen megtaláltuk az uszodát és annak parkolóját, melyet Mindless találkahelynek megjelölt. A gond csak azzal volt, hogy még csak 8 óra volt ekkor, azaz Mindlessék még csak most ébredezhettek a szállodájukban és mivel ők csak 11-re jönnek az uszihoz, így úgy döntöttünk Imrekkel, hogy visszamegyünk a belvárosba a McDonald's-ba kajálni, ahol reggelizés közben egy órát melegedtünk, majd visszaindultunk a találkahelyre. Az uszodánál beültünk a bárba, de én előtte még összefutottam Vass Lacival, a vizipolo.hu fotósával, aki a feleségével már egy nappal előbb érkezett, mint mi és éppen akkor az akreditációs kártyája miatt rohangált összevissza, hogy a medence széléről fotózhasson majd. Pár perccel 11 óra előtt Mindlessék is megérkeztek és természetesen megkaptam a beígért leszidást tőlük. Elsősorban az általam küldött SMS-ébresztőért, másodsorban pedig az internetes véleményemért, ami nem egyezett meg Mindlessék véleményével, de ez engem cseppet sem izgatott, mivel amit érzek, azt én le is szoktam írni, ezért is becsülnek engem oly sokan a pártatlanságomért! Miután ezt letisztáztuk, elkezdtük megnézni azokat a fotókat, amiket Mindless 10 nap alatt készített. Már a 3.nap képeit nézegettük, mikor rájöttem, hogy nekem is fel kellene irogatnom, hogy mely képeket rendelem majd meg. Porka és Teddy persze már az első napi képektől kezdve írták, ellenben én csak kb a 400.képtől, ennek ellenére, mire a végére értünk 28 képet sikerült kiválasztanom az 1200 fotóból. Sajnos a srácok nem jöttek edzésre, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ebédelni. Mielőtt elindultunk volna, újabb ismerősökkel futottam össze. Előbb az NS akkori fotósával, Árvai Karcsival beszélgettem egy jót, majd Zádor Katával, akivel a strandvízilabdabajnokságon ismerkedtem össze. Sőt, az uszoda melletti büfében - rengeteg horvát szurkoló gyűrűjében - TZS-vel és Némóval is összefutottunk, akik épp arra vártak, hogy jegyet vásároljanak, mivel még nem volt jegyük a döntőre. Sajnos ekkor még Imreknek sem volt jegye, így ott maradt Némóékkal, ugyanis a pénztár csak 13 órakor nyitott. Szerencsére én előre megkértem Mindlesst, hogy vegyen nekem belépőt a döntőre, így nekem már volt jegyem, ezért én a lányokkal tartottam. Nem mentünk túl messzire, mivel az első fagyizós étterembe azonnal beültünk. A választék viszonylag nagy volt, így én 3 gombóc fagyi és 1 üveg ásványvíz mellett egy adag salátát is rendeltem. (Mindezért 950 talárt kellett fizetnem.) Ellenben a lányok csak fagyit ettek, vagy még azt sem, mivel Teddynek nagyon nem ízlett az általa rendelt vaníliafagylalt. Közben továbbra is egyre több horvát szurkoló érkezett az uszoda felé, néhányan még a fagyizóba is betértek. 13:15-kor Imrek is megérkezett az örömhírrel, miszerint sikerült jegyet vennie, annak ellenére, hogy az akkor még áruba bocsátott jegyek 5 perc alatt elfogytak. Ráadásul, mint megtudtuk tőle, a Némóéknak az előző napon félrerakott jegyeket is eladták, így ők hoppon maradtak.

14 órakor visszaindultunk az uszodához, hogy meccs előtt még találkozhassunk a fiúkkal, de én előtte még újabb ismerősöket szúrtam ki a sok horvát szurkoló között, mégpedig a dombóvári ismerőseimet. Beszélgettem velük is egy kicsit, rákérdeztem a jegyükre, de szerencsére nekik is volt már, így elmentem valami ereklyét venni az egyik pulthoz. Ki is választottam egy EB-s pólót, ami azóta is a legmegbecsültebb vízilabdás ereklyém a Domino-köntösöm után. Mindezek után keresztülverekedtem magam a horvát tömegen Mindless kocsijához, amibe beraktuk a fölösleges cuccainkat, amit úgysem engedtek volna be a lelátóra, mivel igencsak nagy motozást tartottak a bejáratnál. Ezután beálltunk arra a helyre, ami Mindlessék kedvence volt, mivel egy szellőzőből hűs szél fújt, ráadásul az egész parkoló belátható volt onnan. Meglepő volt, hogy a nagy parkoló le volt zárva egy piros szalaggal, azaz nem engedték be, csak az engedéllyel rendelkező autókat, így pl. a válogatottunk kocsiját, akik négy KIA autóval érkeztek. Elsőként Rajmi által vezetett autó érkezett meg. Rajmi rettentő türelmetlen volt, mivel az előtte levő autónak nem volt engedélye, így nem engedték be, erre ő fogta magát és kikerülvén áthajtott a műanyag szalagon, ráadásul a teljesen üres parkolóban a fűre parkolt! (Mint megtudtam Mindlesstől ez így volt egész héten, mivel akkor mindig tele volt a parkoló, mire ők megérkeztek.) Utána megérkezett a másik három autójuk is, azaz végre megjött az egész válogatott a legnagyobb örömünkre. Közben újra taliztam Zádor Katáékkal, akiknek szintén nem jutott jegy a döntőre, így Kemény Dénesnél próbálkoztak, hogy hátha sikerül őket valahogy bevinni, de nem jártak sikerrel. Ezután Mindless valami sípcukorkát adott át a kapitánynak. Én utána Imrekkel visszamentem a lelátó bejáratához, ahol a horvátokból álló tömeg egyre csak gyűlt. Imreknek hirtelen eszébe jutott, hogy van nála egy bicska, amit valszeg elvennének tőle, így visszament Mindlessékhez, akik még mindig Rajmi egyik ismerősét várták, de mivel nem jött, így Imrekkel együtt ők is visszajöttek a lelátó bejáratához. Közben azért igencsak érdekes dolgok történtek a várakozásunk közben, mivel a rengeteg horvát szurkoló között megjelent egy jugoszláv szurkoló. Vesztére észrevették, ami nem volt nehéz, mivel minden ruhadarabja arra utalt, hogy a jugó csapatnak szurkol, így természetesen megtalálták, levetkőztették, elégették a ruháját, majd meg is rugdosták. Rendőr persze nem volt sehol, ezért a félmeztelen jugó szurkoló újra visszatért, megint bántották, de most már megjelentek a rendőrök, így nem lett újabb balhé.

Ekkor már 15:20 volt, de a nézőket még mindig nem engedték be a lelátóra. Nekünk szerencsére nem kellett félnünk a horvátoktól, mivel ők folyton a HAJRÁ MAGYAROK! rigmust kiabálták, mígnem 15:30-kor végre elkezdték beengedni a nézőket, természetesen csak egyenként és alapos táskanézegetéssel. Sajnos odabent nem egy helyre ült a magyar tábor, ugyanis Mindlessék a megszokott helyükre ültek, míg az újak tőlük kissé távolabbra, de mivel egyre több horvát szurkoló is beült melléjük, így győztek az ész érvek, szal ők is átültek Mindlessékhez. Jó volt látni, hogy a magyar tábor együtt van és elkezd készülődni és kipakolja a zászlókat. A jugók tőlünk balra foglaltak helyet, míg azok a horvátok, akiket a magyar-orosz bronzmeccs is érdekelt, azok pedig tőlünk jobbra, illetve a jobboldali kapu mögötti lelátón foglaltak helyet, de a többségük még kint maradt a büfében, így a bronzmeccs bemutatásakor még nem volt teltház. A bemutatáskor az orosz csapatot a horvát közönség nagyon kifütyülte, a mieinket viszont rettentő szimpatikus módon megtapsolták. 16 órakor tehát még nem teltház előtt kezdődött el a meccsünk. A srácok jól játszottak és a fórokat nagy többségében kihasználva simán megnyerték a meccset, így bronzérmesek lettek az EB-n. A magyar közönség a meccs alatt szuper volt, némi horvát segítséggel kifejezetten élvezetes és hangos volt a szurkolásunk. Sajnos viszont több társunk is jegy hiányában kint rekedt, vagy csak később csatlakozhatott hozzánk, mint TZS és Némó is, akiknek végül mégis sikerült jegyet szerezniük, de addigra sajnos a sok jegy nélkül kintmaradt horvát szurkoló miatt már lovasrendőrök próbáltak rendet rakni, akik ütöttek-vertek, akit csak értek és ebből biza Némó is kapott rendesen, de szerencsére TZS-t még időben berántották, viszont miután Némót kissé elverték, így ő magából teljesen kikelve érkezett meg elénk a lelátóra, azonnal leszidva TZS-t, hogy miért nem értesítette, hogy ő már beszabadult a lelátóra.

Közben a lelátó egyre jobban megtelt jugó és horvát szurkolókkal, akik természetesen egymás ellen hangoltak. A mi meccsünk végeztével sok magyar szurkoló gondolta úgy, hogy jobb lesz elhagyni a helyszínt, de én Mindlessékkel mindenképpen maradni akartam. Ekkor Imrek már nem volt velünk az uszodában, mivel a mérkőzésünk alatt kiment a büfébe, hogy hozzon üdítőt, mert nagyon meleg volt, de sajnos üres kézzel tért vissza, mivel ő is kapott egy kis könnygázt a szemébe, amitől elment a kedve a meccsnézéstől, így ő és Némó sem maradt a horvát-jugó döntőre, hanem inkább a város kocsmáit szemlélték meg jópár kint rekedt horvát szurkoló társaságában. A döntő előtt pár perccel csurig telt a lelátó azon része is horvátokkal, ahonnan mi kijöttünk azért, hogy a büfében felfrissítsük magunkat. Sajnos rettentő nagy sor volt a büfénél, de mi az egyik fa alatt találtunk egy bontatlan vizes csomagot, amit felmarkoltunk, majd elosztottunk egymás közt, így ingyen frissítettük fel magunkat. :) Közben a lelátó jobb oldali részén, ahol a horvátok hangoltak, már egy tűt sem lehetett leejteni, ráadásul még mindig rengetegen be szerettek volna jönni, voltak olyanok is akik a kerítéseken keresztül bemászva tették mindezt. Miután oda semmiképpen sem akartunk visszamenni, ahol ültünk, ellenben az éremátadás lefotózására mindenképpen maradni szerettünk volna, ezért Mindlessék, Zsófiék, TZS és Én maradtunk, viszont átballagtunk a nézőtér bal oldalára, ahol a jugók szurkoltak, ami kéőbb jó ötletnek bizonyult, mert csak egy kordon választott el minket a játékosok VIP szektorától. Miután sajnos a VIP-lelátóra egyenlőre nem engedtek be minket, így beültünk a jugók szektorába, de itt sem éreztük biztonságban magunkat, mivel odakint a horvát tömeg csak gyűlt és gyűlt és miután nem jöhettek be, felmásztak a kerítésre, illetve a kiszolgáló épületek tetejére és eleinte onnan nézték a meccset, majd miután vezetett a csapatuk és ünnepelni szerettek volna, később be is másztak a lelátóra és sajnos akkora túlerőben voltak, hogy a biztonsági őrök már ügyet sem vetettek rájuk. Szerencsére, arra azért figyeltek, hogy a semleges nézők, mint mi is ne maradjunk köztük, így a döntő félidejében kinyitották a VIP-szektor kapuját, így átmehettünk Rajmiék közé. Porka, Teddy és Zsófi közvetlen Rajmiék mellé és mögé ültek, míg Én Mindlessel a VIP-lelátó másik részre ültem. A 3.negyed végén Mindless a kezembe nyomott egy képeslapot, hogy adjam oda Rajmiéknak, amit én megtettem neki, de közben elkértem Rajmitól a nyakában lógó VIP-belépőt, és ő oda is adta.

A döntőben a 4.negyed végére a jugók egyenlítettek, ami a horvátoknak nem nagyon tetszett, így még többen érkeztek a tetőkről, majd óriási görögtüzek és petárdák durrantak a szemben levő lelátókon. Még szerencse, hogy olyan távol voltunk a petárdázóktól, viszont sajna a VIP-lelátó felett is volt egy tető és hirtelen az is megtelt horvát szurkolókkal. Kezdtem azt hinni, hogy itt van egész Horvátország, no de ez azért kissé túlzásnak tűnt. A rendes játékidő döntetlennel ért véget, így jöhetett a hosszabbítás, de ezt a semleges nézők egy része már nem nézte meg, hanem inkább menekült, mivel sejthető volt, ha nem a horvátok nyerik a döntőt, akkor itt botrány lesz, sőt már a meccs alatt is volt, mivel eltalálták az egyik játékvezetőt, de ennek ellenére folytatódott a döntő, amit végül a hosszabbításban a jugók nyertek. Na ekkor kitört a káosz, mivel felettünk levő horvátok vagy beugráltak közénk vagy petárdát dobtak közénk (az egyik épp mellettem ért földet), de a többi lelátón sokkal rosszabb volt a helyzet, így mi a játékosok között aránylag biztonságban éreztük magunkat. Természetesen a biztonsági őrök kitessékeltek minket a lelátóról, de mivel hátsó kijárat nem volt, így a jugókkal teli sajtólelátó mögötti rész felé tereltek minket, ahol majd átadják az érmeket, így TZS és Mindless is örült, hogy milyen közelről tudnak majd fotózni, de itt akkora tömeg volt, hogy alig fértünk el. Bár én a kis termetemmel a magas játékosok között abszolút biztonságban éreztem magam. Kása, Barna és Gergő is igen jó helyet talált magának, mivel felültek a falra, és halálos nyugalommal lógatták a lábukat. (Stikában készítettem is róluk egy fotót.) Közben láttuk, hogy a túlparton levő lelátón, ahol a bronzmeccset végignéztük, kitört a balhé és a rohamrendőrök ütik-vágják az ottani nézőket. Sajnos a mi oldalunk sem volt éppen csendes, mivel már az újságíró-páholyban is verekedtek a horvátok és a jugók, sőt egy fiatal srác le is esett a lelátóról. Papesz hihetetlennek találta eme a remek biztonsági intézkedéseket, míg a továbbra is fönt ülő Kása megjegyezte, hogy ők ott igencsak biztonságban vannak. Aztán egyszercsak megjelent a kapitány és szólt a srácoknak, hogy elhozta az érmeket, mivel itt tutira nem lesz éremosztás, úgyhogy mindenki tűnjön a kocsikhoz. Mentünk is kifelé az addig lezárt fedett uszodán át Rajmiékkal. Mindless megkérte Rajmit, hogy a kocsiknál álljon majd össze a csapat egy csapatképre, de odakint óriási füst fogadott minket, amiről kiderült, hogy könnygáz-felhő, így a fiúk természetesen a csoportképre való összeállás helyett mindannyian rohantak az autóik felé. Rendőrségi helikopter körözött felettünk, gáz gomolygott körülöttünk, az emberek menekültek mindenfelé, mi meg csak álltunk dermedten és nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Azért később csak elindultunk Mindless autójához, de még közben Papesz kiszólt Rajmi mellől a VIP-kártyáját lobogtatva nekünk, hogy ezt küldi nekünk. Mivel én már a lelátón megkaptam Rajmiét, így tudtam, hogy ezt nem nekem szánták, ezért odahívtam Mindlesst, aki elvette, majd odaadta Zsófinak, mert állítólag ő kérte el Papesztől Rajmi segítségével. Közben Rajmi elnézést kért Mindlesstől, hogy a csoportkép majd máskor talán összejön, ezután odamentünk Mindless kocsijához, ami szerencsére épp maradt ebben a dzsumbujban, kivettem belőle Imrek cuccát és az én cuccomat is, majd az elköszönés után útjára engedtem Mindlesséket és megkerestem TZS-t, majd Imreket és Némót. Imreknek és nekem volt visszafelé vonatjegyem, de szerintük kész életveszély lett volna a hazaút a sok horvát között, ezért TZS és Némó meggyőztek minket, hogy mivel ők csak ketten jöttek egy kocsival, így beférünk mögéjük az autóba, így ők hoztak haza minket. Egy-két helyen megálltunk pihenni, illetve kajálni, de végül épen és egészségesen hazaértünk Budapestre.

Nos, röviden ennyi történt a 2003-as kranj-i  EB-re való kiruccanásomkor.

 
Pontos Idő
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Kedvenc linkjeim
 
Társalgó oldal
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!